Az ékszerek története igazán érdekes

Az ékszerek napjainkban és régebbi időkben is a ruházat kiegészítői voltak, előnyösebb külsőt varázsoltak vele. Nagyon sok feltételezés szolgál alapul annak, hogy melyek voltak a legelső ékszerek a földön. Az ősember is viselt ékszert leginkább az elejtett állatokból és azok csontjaiból készítette és díszként a nyakláncra vagy a fülbevalóra fogak voltak ráakasztva.

Totemként viselték hogy megvédje őket a gonosztól. Krisztus előtt 3000 évvel már viseltek ékszereket de az emberek nem egyformán tehették. Társadalmi hovatartozásuk határozta meg hogy milyen ékszert viselhettek. Az ókorban is előszeretettel viseltek ékszereket a ruházatuk kiegészítőjeként pl nyakláncot fülbevalót karkötőt és fejdíszeket.

Ásatások során több érdekes darab került elő. A mai ember már megnézheti megcsodálhatja ezeket az ékszereket ami korukra nagyon jellemző volt ellentétben a ruházatukkal amik elporladtak. Ezekről csak barlangi rajzokból, kőbe vésett falakról sírhelyekről találunk érdekes információt. Minden népnek meg volt a maga motívuma amit az ékszerekben is megfigyelhetünk.

Szerették az állat motívumokat és a köveket. Az ékszerek alapanyaga az arany volt bár találtak bronzból , ezüstből készített ékszereket is. Ruházatuk kiegészítője volt az őv ami egyrészt összefogta a lenge ruhájukat de anyagi helyzetüktől függően volt feldíszített arannyal drága kövekkel igazgyönggyel. A görögök és az egyiptomiak előszeretettel készítették ékszereiket aranyból mert jól megmunkálható volt megtartotta fényét formáját és értékét.

De nemcsak az egyiptomi nép által maradtak fennt ékszerek. Más keleti népek is használtak motívumokat az ékszereik készítése során. De ezekből jóval kevesebb maradt ránk. Az ókori Görögországban a férfiak nem viselhettek ékszereket. Görögországban a legtöbb ékszer a gyűrű, fülbevaló és melltű volt. Ezek sokszor olyan nagyok voltak, hogy nehézséget okozott a viselésük is.

A görög ékszereket általában állatfejek, levelek és gyümölcsök díszítették. A görög ékszerek valóságos remekműveknek voltak tekinthetőek az akkori időkben. A római ékszerek már nem tekinthetőek annyira sajátosnak. A római népre már nagy hatást gyakorolt abban az időben más keleti népek kultúrája. A keleti népek ékszereit a gazdag gyöngyberakások, borostyándíszek jellemezték. Később a népvándorlás ideje alatt nem igazán foglakoztak a pontos megmunkálással.

Ebben az időben a gazdag aranyból készült ékszerek jelennek meg. Nagyon sok ékszert használtak az akkori Bizánc területén is. Bizáncban kedveltek voltak a nagyon színes és drágaköves ékszerek. Az ékszerek készítésével kialakult egy új szakma.Kis műhelyekben gyártottàk az előkelőségeknek remekműveiket. Egész kis utcácskákat foglaltak el mint pl Prágában ahol meg lehet még napjainkban is nézni az aranyművesek utcáját.

A gyöngy a bronz az ezüst és az arany után kedveltté váltak a drágaköves ékszerek. A gyémántoknak régen és most is óriási kultusza van. Értékes főleg a brilliáns csiszolású gyémánt. A sok lapra csiszolt kő gyönyörűen ragyog. Ritka és igen értékes a színes gyémánt Pl rózsaszín kék fekete. Amelyiknek a színe nem intenzív azt lézerrel kezelik.

Az eljegyzési gyűrűkbe gyémántot foglalnak hiszen ez egy fontos döntés és mi passzolna ehhez jobban mint a gyémánt ami nem karcolódik nem kopik és örökké csillogni fog. Régen a gyűrű aranyból készült de a foglalata ezüst volt. A karikagyűrűt már Egyiptomban is viselték és vastag aranyból készítették. Az esküvő napján veszik fel a párok hiszen a kör a végtelen szimbóluma .

A gyémánt a nők legjobb barátja

mondta Marilyn Monroe erre a különleges drágakőre, amely sokak szerint a legtökéletesebb és legszebb drágakő a világon . Emellett sok sok drágakő áll rendelkezésre a világ minden tájáról. A smaragd a rubin a zafir ha tiszta nincs benne zárvány is nagyon értékes és drága kő. A következő csoport a régebben féldrágakőnek nevezett de most már drágakőnek minősített bányászott kövek.Óriási kultusza van ezeknek a csodaszép köveknek.

Gyógyító hatásuk miatt mint pl az Ametiszt a Rózsakvarc igen népszerű ezért ékszerekbe foglalva vagy csak láncként ,karkötőként felfűzve viselik. Kedvelt még az aqvamrin a berill a citrin a türkiz és felsorolni is nehéz lenne . Könyvek sokasága áll rendelkezésre amiben sok értékes információt találnak a kövek szerelmesei. Külön szakkönyvek csak a kövek gyógyító hatásával foglalkoznak. Igen elterjedt a modern gyógyításban a kövek kristályok használata.

Leírhatatlan hogy különféle korokban milyen csodálatos ékszerek , koronák , fejdíszek, diadémok , jogarok , kardok, fegyverek, készültek igazgyönggyel drágakövekkel. Az ékszer örök csak a forma a díszítése az anyaga változik. Napjainkban is fellelhetők az ékszerekben azok az egyedi motívumok díszítések amik egy egy országra jellemzők. Néhány ezekből. Amerikában nagy kultusza van a hatalmas gyémántokkal ellátott eljegyzési gyűrűknek.

Sok ékszer készül türkizből hiszen a legszebb színű és minőségű köveket ott bányásszák. Az egyik legkülönlegesebb ékszert az indiánok készítették. Folyó ezüstnek hívják ami úgy készült hogy igazi selyem szálra fűztek fel sok apró ezüst hengert ami lehetett 50 vagy 100 sor is. Így a sok apró hengerből álló nyaklánc olyan mint egy folyam innen az elnevezés is. Napjainkban is készül csak már nem selyem szálra fűzik de attól még káprázatos, csillog elbűvölő.

Készül belőle karkötő és fülbevaló is. Ausztráliában bányásszák a legszebb színű Opál köveket így természetes hogy ott az a legnépszerűbb . Opál kőből is sok féle van pl tűzopál, fehér és fekete opál. Igen értékes de vigyázni kell rá mert nem lehet erős hőnek fénynek kitenni ezért néha vízbe kell áztatni hasonlóan az igazgyöngyhöz ami szintén nem jó ha kiszárad 2-3% víztartalma miatt. Lengyelország kincse a borostyán ami megihleti az ötvösöket és különleges egyedi kézzel készített ékszereket készítenek. A csodaszép cseh gránát kő gyönyörű vérvörös színével megihleti a mester embereket.

A Larimár kő kékes tengert idéző színével is népszerű . Attól értékes hogy csak a Dominikai Köztársaság területén található. A helyiek szerint az elsüllyedt Atlantisz maradványaiból maradtak meg ezek a különleges kövek .Sokan gyógyhatásuk miatt viselik ezeket a köveket akár medálba gyűrűbe fülbevalóba foglalva.

Az ezüstöt nemcsak ékszerek alapanyagaként ismerjük hiszen egy olyan nemesfémről van szó ami antibakteriális hatású és képes reakcióba lépni a környezetével. Nem véletlen hogy elődeink evőeszközt készítettek ezüstből . Keresztelőre ezüst kis kanalat, evőeszközt poharat csörgőt adnak a született kisbabáknak éppen az antibakteriális hatása miatt. Ezüst keresztelői ajándék lehet a fényképtartó az első fogtartó dobozka. Ezüst evőeszközt vásárolhatnak azok akik napi szinten is használni szeretnék és akik ünnepek alatt családi rendezvényeken.

A választék nagy 12 stílusú ezüst evőeszköz közül választhatnak a vásárlók akár a lakás stílusához igazodva is Minden használati tárgy kapható ezüstből. Merőkanál tálaló eszközök villa szószos tál , teás és kávés kanál tortaapát és egyéb kiegészítők. Rendelhető 800 as és 925 % es finomságú ezüstből és a mai korhoz igazodva nem kell törölgetni pucolgatni mert ezek már mosogatógépben moshatók. Férfiaknak maradandó ajándék ezüstből kulcstartó , öngyújtógáz , levélbontó kés ,névjegykártya tartó ,toll , ezüst doboz , gyertyatartó ,tálca , pohár, ezüst fénykép tartó , mandzsetta gomb ,nyakkendő csipesz, ezüst óra, óralánc, asztali tolltartó, ezüst pecsét nyomó stb.

Autósoknak utazóknak a Szent Kristófot ábrázoló kulcstartó hiszen Ő az utazók védőszentje. Idősebbeknek betegeknek ezüstből különféle formájú és nagyságú gyógyszeres dobozkák kaphatók hogy magukkal vihessék ha szükségük van rá. Különleges új kitűző kapható
ezüstből amit a kedvelt sorozathős Poirot viselt a hajtókáján és mint az eredetibe vizet lehet tenni egy kis élő virággal .Esküvőre is ezüst tárgyat szokás adni , ezüst képkeretet, ezüst poharakat és tálcát, gyümölcs kosarat. Ezüst képkeretet életfa motívummal ahová a házasulandók és a családtagok fényképeit illeszthetik.

Gyermekek ékszerekből is óriási a választék úgy ezüstből mint aranyból. Igen értékes foglalata a platina de keménysége miatt nehéz feldolgozni. Az acélból készült és bőrrel kombinált ékszerek napjainkban nagyon népszerű alacsony áruk és modern fazonuk miatt. De elképesztő újdonságok készülnek nemesfémből pl fülgyűrű, lábgyűrű, has lánc, bokalánc és női és férfi testékszerek. Ne felejtsük el hogy az ékszereinket tisztítani is kell hogy megőrizze szépségét.

A gyöngy vonzereje időtlen és általános. Az írott történelem kezdete

A gyöngy vonzereje időtlen és általános. Az írott történelem kezdete óta a gyöngy az élet, az erény és a szeretet, a bölcsesség és az igazságosság, a lelkiség és a becsület metaforájaként szerepel. Mindig úgy tekintettek rá, mint a legritkább és legértékesebb drágakövek egyikére, amely sajátos szimbolikus jelentőséggel is bír. Dicséretét zengték minden idők nagy költői. Uralkodók gazdagságuk jelképeként gyöngyöt viseltek.A Magyar Szent Koronában is 24 db borsónyi és 204 kisebb gyöngy van.

Egy legenda szerint az antik Istenek könnyeiből keletkeztek. A gyöngyökkel kapcsolatos legkorábbi feljegyzések Kínábó , Indiából és Ceylonról származnak, jóval a rómaiak széles körben ismert gyöngykultusza előtti időkből. A i.e. 1000-ből származó ókori hindu könyv, a Rigveda szerint „Krishna a tenger mélyéről gyöngyöket hozott fel leányának esküvője alkalmából . Évszázadokon át a gyöngyöket a legdrágább ajándéknak tartották. Antonius elkápráztatása céljából Cleopatra egy vagyont érő gyöngyöt oldott fel egy pohár ecetben, amit egy hajtásra kiivott, ezzel bizonyítván mérhetetlen gazdagságát.

A gyöngy mindig hozzátartozott az esküvőkhöz. A menyasszonynak adták és adják főleg édesapák hogy elvigyék a leendő feleség könnyeit. Másrészt összehasonlították a szerelemmel és a házassággal is hiszen a gyöngynek és a házasságnak is ídőre van szüksége hogy valami szép tiszta maradandó alakuljon ki belőle. Az igazgyöngyök egy kagylóban alakultak ki.

Ahogy mozgott a vízben az állat a széléről letört kis darab bekerült a kagyló belsejébe ami nagyon irritálta és ezért körbe vonta egy anyaggal/ konkin/ majd elkezdte képezni a rétegeket egymás után és a legvégén a csodaszép gyöngyházréteg került rá. Maga a gyöngy 83-92% Kálcium Karbonátot és 2-4 % vizet tartalmaz. Érdesség hogy a gyöngytermelők közül néhányan összetörik és megeszik a gyöngyöt mert annyi értékes Kálcium van benne ami jó hatással van az egészségre.

A szépségipar a kozmetikai ipar is felfedezte a gyöngy jótékony hatását. Exluzív krémek testápolók alapanyagát képzi. Mivel vizet tartalmaz mi akik a gyöngyből készült ékszereket értékesítjük vizet teszünk mellé hogy ne száradjanak ki. Itt kitérnék a gyöngy gondozására is. Mivel vízet tartalmaznak nem szabad hagyni kiszáradni, időnként elő kell venni és vízzel áttörölgetni. Ha rendszeresen viseljük akkor nem kell mert a bőrünk kipárolgásától kap annyi nedvességet amire szüksége van .Parfümöt nem szabad ráfújni mert károsítja a felületét.

A gyöngyhalászathoz nagy bátorság tüdőkapacitás és erő kellett hogy felszínre tudják hozni. Ma már ezt nem engedik és ezt a folyamatot a beültetést szakemberek végzik. Az eredmény ugyanaz igazgyöngy képződik csak nincs az ember és a természet kizsákmányolva. A kagylókat is tenyésztik hogy megóvják a tengerek élővilágát. Egy kis érdekesség erről. Mindegy hogy édes vagy sós vizekben tenyésztik a gyöngyöket, a kagylókat édes vizekben szaporítják. Hím és nőnemű kagylókat tesznek a vízbe hogy szaporodjanak.

A kis kagylók születésük után az édesvízben élő halak hátán telepszenek meg. Innen tovább teszik őket mindig nagyobb és nagyobb vízbe míg addig nőnek hogy beültethető nagyságot érjenek el. A beültetés a kagyló ivarszervébe történik, egy kis kagyló darabot tesznek be és egy másik kagylóból egy hám szövet darabot majd összecsukják a kitágított rést és viszik ki a tengerre ahol hálokra akasztva engedik be a ízbe. Akár több évíg is bent hagyják hogy minél szebb nagyobb gyöngy képződjön.

Közben rendszeresen kiveszik letisztítják majd vissza helyezik őket. Gyöngyszüretkor kinyitják a kagylót és kiveszik a gyöngyöket. Utána osztályozzák méret szín nagyság szerint és kezdődhet az ékszer készítés. Persze nem csak tengerekben lehet gyöngyöt termelni hanem édes vizekben folyókban is. Gyöngy fajták széles választéka áll az ötvösök mester emberek rendelkezésére hogy a hölgyeknek álomszép ékszerek készüljenek. Mostanában a férfiak is szeretettel viselik a gyöngyöket leginkább a fekete Tahiti gyöngyből készült nyakláncok karkötők és imafüzérek olvasok a kedveltek.

Gyöngy típusok :
a sósvízi , az édes vízi , a tavi gyöngyök. Tenyésztésük helyek szerint osztályozható.
A Akoya gyöngy Japánban
A Biwa gyöngy Japánban egy hasonló
nevű édesvízi tóban
A Tahiti gyöngy. Tahiti és szigetvilága
Déltengeri gyöngy. Indonéz szigetvilág
Ausztrál gyöngy. Ausztrália vízeiben
Édesvízi gyöngy. Kína Thaiföld Amerika
édesvízi tavai

Értékessége szerint a déltengeri gyöngy a legdrágább. Gyönyörű arany színekben pompázik. Majd az ausztrál gyöngyök követik nagyságuk és vastag gyöngyház rétegük miatt. Az egyik kivételes gyöngy a Tahiti gyöngy. Páratlanul szép feketés színe és nagysága miatt ami elérheti a 14-15 millimétert is. Az Akoya gyöngy a következő aminek a fénye / lüsztere/ messziről felismerhető. Színe a fehértől a rózsaszínig terjed. Mérete a 7-8 millimétertől az egészen kivételes 9-10 mm ig terjed. Álomszép gyöngy.

Nem véletlenül az esküvőkön viselt gyöngysorok legkedveltebb darabja. Esküvőkre alkalomra fellépéseire az Akoya gyöngyből készült ékszerek a legkedveltebbek. A gyöngyhöz gyémántot akár fehéret akár fekete gyémántot helyeznek. Kombinálják a gyöngyöt drága kövekkel zafírral , smaragddal, rubinnal. Az igazán igényes vásárlók részére készülnek ezek az exluzív gyöngyös ékszerek.

Divat a gyöngy örök divat akár a klasszikus akár a modern formákban pompázó drágakövekkel kombinált gyöngy ékszerek. Platinába , sárga fehér és rozé aranyba foglalják. Nagy nevű divatházak előszeretettel használják ruháikhoz kiegészitőjükhöz a gyöngyöt. Mellé pazar gyöngy ékszerek kerülnek. Érték és divat együtt.

Gyöngysor, mint státusszimbólum:
A 20. század második felétől a híres francia divattervező, Coco Chanel (eredeti nevén Gabrielle Chanel), új irányzatot adott a divat világának. Formabontó és egyszerű dizájnjainak hála rövid időn belül a divatvilág királynőjévé vált. Coco volt az első olyan befolyásos nő, aki bemutatta az elegáns és stílusos kétsoros gyöngysort. A hölgyek gyöngysorok viselésével kezdték kifejezni a kiemelkedő társadalmi helyzetüket. Ennek köszönhetően a gyöngysor a női szépség ikonjává vált, és ez máig sem változott.

Ha egy híres ember megjelenik egy társadalmi eseményen biztos hogy gyöngyöt visel mert elegáns egyszerű mutatós nőies .Mindennapi viseletre is alkalmas mert sok ékszer gyűrű fülbevaló nyaklánc kitűző karkötő készül ezüstbe foglalva. Különleges formájú gyöngyökből az ötvösök Design ékszereket készítenek. Világversenyeket rendeznek minden évben az ékszer készítők között a Tahiti gyöngyből készített egyedi különleges kollekció készítésére amit számos alkalommal magyar ékszertervező nyert meg.

A divat ipar is felkapta hiszen a ruhákra sàlakra sapkákra cipőkre szemüvegekre és még papucsokra is műanyagból készült gyöngyöket helyeznek. Vannak jó utánzatok amik megtévesztésig hasonlítanak a valódi gyöngyre. A Swarovski cég is készít gyöngyöket amelyeket hasonló módszerrel készít mint a Mallorca gyöngyöt gyártó cég. Itt a kagylót összetörik és avval borítanak be egy arra alkalmas gömbölyű magot. Ez a különleges gyártási technológiától drága.
A Tekla gyöngy sem természetes de jó minőségű utánzatok.

A gyöngyöknek gyógyító hatásuk is van. A Tenyésztett gyöngy a lelki egyensúly megteremtéséhez kiváló segítség. Gyönyörű mind a természetes mind a színezett fajtái. Nagyon jó stresszoldó, megnyugtatja a lelket. Segíti a sebgyógyulást, csillapítja a vérzési zavarokat és jótékonyan hat a mellékvesékre. Növeli az akaraterőt, segít letisztázni, feldolgozni a régi fájdalmakat és kiválóan alkalmazhatjuk szellemi kimerültség ellen. A gyöngyöket egy speciális cérnára fűzik és a biztonságos viselés érdekében csomózva , egy gyöngy és egy csomó és így tovább amíg
kész nem lesz a sor . Ha elszakad nem futnak szét a szemek.

Gyöngy zárak nagy választéka áll rendelkezésre aranyból ezüstből és antiallergén fémből. A Gyöngyzár esztétikai szempontból is fontos. Egy tökéletes gyöngysorra aranyból készült drágakő berakásos zárat raknak. Brill Köves gyöngyzárak is igen népszerűek. Egy kis remekmű némelyik gyöngy kapocs . Többsoros zárak készülnek modern és klasszikus stílusban . Népszerű még a gyöngysorba fűzött nemesfém csat medál vagy egyedi betét.

A gyöngyöket osztályozzák minél gömbölyűbb minél kevesebb felüteti hiba van rajta és minél szebb a lüsztere vagyis a fényessége annál értékesebb. Certifikátot állítanak ki az eladott gyöngysorról vagy ékszerről. Szerepelni kell rajta az ékszer pontos megnevezése a gyöngy mérete alakja színe származási helye minősége és a gyöngy típusa az eladó pontos adatai és az értékesítés dátuma.

Gyöngy vásárlásánál fontos hogy olyan helyen vásároljunk ahol szakértők pontos korrekt információkkal szolgálnak az ékszerről a kezeléséről .Ma már fontos a tudatos vásárlás hiszen értéket veszünk.